Tatár György (1952-2024) Miskolcon született, és itt kötelezte el magát örökre a labdarúgás iránt. Gyerekként a stadiontól 500 méterre laktak, az apja rendező volt a klubnál, így nagyon hamar megismerkedett a diósgyőri közeggel. 1964-ben lett a klub játékosa. A katonai szolgálat alatt a miskolci Honvéd Papp József SE gárdáját erősítette a kitűnő középpályás. Ennek letöltése után nem sokkal az NB I.-ben is bemutatkozott 1973. szeptember 4-én a DVTK - Ferencváros mérkőzésen. Az ifjú titán Kiss Tibort váltotta a pályán.
"A Ferencváros, a régi nagy Fradi ellen játszottam első NB I-es meccsemet. Preiner Kálmán félidőben küldött be, azzal, hogy nekem kell fognom Albert Flórit. A nagy igyekezetben rögtön fölrúgtam, ráadásul még rá is estem. Nem is hagyta szó nélkül! - Szállj le rólam öcsi, förmedt rám - mert nyakon talállak csapni! Iszonyú zavarban voltam, alig mertem ezután a közelébe menni. Ki is kaptunk 4-1-re, de mondom, az egy nagyszerű Ferencváros volt, Brankovics Lacival, Páncsics Mikivel, Szűcs Lajossal, Juhász Pistával."
(Posch Ede: Félistenek - Tatár György: Tatár, aki- vel mindig történik valami, 223.)
Tatár bemutatkozása idején nem úgy alakultak a csapat eredményei, ahogy szerették volna - a Ferencváros ellen 1-4, az Újpesti Dózsa ellen 0-7 -, ez azonban nem vette el a kedvét. Sőt, még az sem, hogy az idény végén a másodosztályban találták magukat Preiner Kálmán tanítványai. A fáradhatatlan középpályás az NB I/B-ben bejátszotta magát a csapatba, és mivel a hosszú bajnokság végén bajnoki címet ünnepelhetett a vasgyári együttes, a fiatal játékos ismét élvonalbeli labdarúgónak vallhatta magát.
Gyakorlatilag ezzel a feljutással kezdődött a DVTK aranykora, melyben tevékeny részt vett Tatár György is. A következő években Szabó Géza irányításával sikert sikerre halmozott a csapat. 1977-ben sporttörténelmet írt a vasgyári gárda a Magyar Népköztársaság Kupában. Ebben az évben érdekes volt a lebonyolítási rendszer az MNK-ban. A négy közé jutott csapatok három nap alatt megmérkőztek egymással. A DVTK először az Újpesti Dózsa ellen győzött Gyöngyösön (4-1, az első gólt Tatár szerezte), majd vereséget szenvedett a Ferencváros ellen (0-3) Egerben. Az eredmények azonban úgy alakultak, hogy a Vasas elleni utolsó találkozó döntött a kupagyőztes kilétéről. Az MLSZ úgy döntött, hogy a kupát nem viszi el a Hatvanban sorra kerülő mérkőzésre - a Vasasnak egy döntetlen is elég lett volna a kupa megnyerésére -, majd a fővárosban átadják az angyalföldieknek azt és a hozzá tartozó arany- érmeket. Azonban a diósgyőriek ezt nem így gondolták, mert egy késői góllal megszerezték a győzelmet - és a kupát.
"A találkozó a 85. percben dőlt el. Ekkor nagy tömörülés támadt a Vasas ötösén, Tatár több piros-kék védővel küzdött a labdáért sikerrel és a DVTK középpályása közvetlen közelről a tehetetlen Mészáros, mellett megszerezte a kupa sorsát eldöntő egyetlen gólt. 1-0"
(Népsport - 1977. június 19.)
A kupagyőzelem utáni idényben Tatár 11 gólt szerzett a bajnokságban, a csapat pedig a hatodik helyen végzett. Ez volt minden idők második legjobb bajnoki helyezése. A kezdetekről és az akkori helyzetről készített egy hosszabb riportot az Észak-Magyarország napilap a középpályással.
- Nehezen tudott bekerülni az első csapatba. Miért?
- Sok jó játékos volt akkoriban Diósgyőrött, nem ment könnyen a beilleszkedés. Meg kell szokni a környezetet, ehhez pedig idő szükséges. Mindenkinek bizonyos kifutási idő kell, s a társaknak is el kell fogadni az embert.
- Az Ön esetében ez nehezen ment?
Kortyolt egyet az üdítőből, aztán mosolyogva felelte:
- Hát, nem volt könnyű... Az kevés, hogy csak az edző bízzon az emberben, a társak nélkül képtelenség gyökeret verni a csapatban. Nekem két év kellett, hogy elfogadjanak.
- Most már érzi a társak részéről megnyilvánuló bizalmat?
- Igen, s ez nagyon jó dolog. Merek vállalkozni, nem kell attól tartani, ha nem sikerül valami, megkapom a magamét. A többiek is tisztában vannak vele, hogy jót akarok. Persze, elég hirtelen természetű ember vagyok, s néha elragad a hév.
- Szeret gólt rúgni?
- Imádok! A szurkolók is mindent megbocsátanak azért, ha az ember fontos gólt szerez. Mámorító érzés, amikor a labda megpihen az ellenfél hálójában. A mérkőzéseken szinte szuggerálom magam: gólt kellene rúgni!
- Zavarja a közönség viselkedése?
- Eleinte igen, most már megszoktam.
Tatár Gyuri rövid idő alatt népszerű ember lett.
- Milyen érzés?
- A túlzott bizalmaskodást nem szeretem, egyébként örülök neki. Az elmúlt bajnokságban Tatár nemcsak góljaival keltett feltűnést, hanem harcos, erőtől duzzadó, csupaszív játékával is. Többek között ezért hívták meg a B-válogatottba."
(Észak-Magyarország - 1978. augusztus 11.)
És ez még messze nem volt a csúcs! Az 1978/1979-es idényben bronzérmet szerzett a DVTK az NB I.-ben. Óriási volt a boldogság Miskolcon! A következő őszön ennek köszönhetően rengeteg feladat várt a csapatra és a játékosokra. A-válogatott, olimpiai válogatott, UEFA-kupa, bajnokság, MNK. 1978. szeptember 20-án, Helsinkiben mutatkozott be a diósgyőriek kedvence az A-válogatottban egy Finnország elleni Eb-selejtezőn (1-2).
A következő években rendszeresen meghívást kapott a nemzeti tizenegybe.
Tatár György, a DVTK válogatott és olimpiai válogatott középpályása, amikor interjúnkat készítettük vele, még a felkészülés kilométereit rótta társaival együtt. Először Dunavarsányban, az OTSH edzőtáborában, majd Hajdúszoboszlón töltött el szorgalmas munkával egy-egy hetet az előző bajnokságban harmadik helyezést elért együttes. Később Diósgyőrben folytatódtak az edzések, aztán nemzetközi mérkőzések- re, külföldi útra is sor került.
- Megismételhető a harmadik helyezés?
- Nehéz lesz - állítja Tatár.
- Ősszel három fronton kell helytállnunk. A legfontosabb az olimpiai selejtező, szerintem még ebben az évben eldől, hogy Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország csapata közül melyik nemzet képviselői lesznek ott Moszkvában, pedig még 1980-ban is lesz találkozó. Aztán az UEFA Kupa. Újabb nemzetközi erőfelmérő a csapat számára, amelyben feltétlenül bizonyítani szeretnénk. A Rapidot nem ismerjük, az egyesület majd biztosan beszerzi az ellenfélről a szükséges információkat. Én azt hallottam, hogy két nagyszerű szélsőjük és egy kiváló beállósuk van, ők a legjobbak a csapatban. A beállós középpályás-szerűen játszik, őrá majd az első mérkőzésen nagyon kell vigyáznunk. A bajnokság szerintem ismét a budapesti csapatok házi- versenyét hozhatja, én elégedett lennék, ha az első öt között tudnánk végezni."
(Labdarúgás - 1979. augusztus, 9.)
A bajnokságban a mezőny második felében végeztek - Tatár azonban 13 gólt szerzett, egyéni rekordot ért el -, az olimpiai csapat nem jutott ki az olimpiára, az UEFA-kupában viszont jól szerepelt a csapat, és az MNK-ban is bejutott a döntőbe, ahol ismét a Vasassal került szembe. A Veszprémben megrendezett döntőben végig jobban játszott a DVTK, és legyőzte a fővárosi piros-kékeket 3-1-re, ezzel megszerezte a klub második kupagyőzelmét.
Tatár az olimpiai válogatottban is megmutatta a tudását. Nem rajta és nem a diósgyőrieken múlott a csapat kudarca. Szó szerint hazai pályán, Diósgyőrben, csordultig telt lelátók előtt Lengyelország és Csehszlovákia ellen is betalált Tatár György. A sorsdöntő csehszlovákok elleni prágai találkozón azonban érthetetlen módon a győztes miskolci csapatból csak négyen játszottak. Azon a mérkőzésen egy döntetlen is elég lett volna, és a magyar együttes utazik a moszkvai olimpiára. Északi szomszédaink nyertek (3-2, Tatár oda-vissza gólt lőtt a csehszlovákoknak) és az olimpiai aranyérmet is megszerezték pár hónappal később...
A következő idényben (1980/1981) újra bejutott a csapat az MNK döntőbe Szegeden (az Újpest elleni elődöntőben ismét Tatár szerezte az első gólt), ám harmadszorra nem sikerült legyőzni a Vasast (0-1). Tatár György még három évet játszott piros-fehérben, majd a Castellon játékosa lett, a spanyol másodosztályba igazolt, végül onnan is vonult vissza.
"- Már két éve szerettem volna nyugati klubhoz szerződni. Az első évben azzal utasítottak el, hogy még nem értem el a korhatárt. A második évben előszerződésem volt az FC Liége csapatával, ám ekkor a klub arra kért: a hazatérő Salamon Jóskával igyekezzünk egy jó DVTK-t kialakítani. Az idén két ajánlatot kaptam: hívott a Real Mallorca és a Celta Vigo. Mindkét csapat edzője még válogatott koromból ismert. De milyen a sors, mindkét edzőt menesztették. A túránkat intéző menedzser találta számomra a Castellon együttesét."
(Déli Hírlap - 1983. augusztus 30.)
Tatár György a diósgyőri futball legendája. Pályafutása során szerepelt az A-válogatottban (11 mérkőzésen, 5 gól), az olimpiai válogatottban (8 mérkőzésen, 3 gól), a B-válogatottban, az ifjúsági válogatottban. A DVTK együttesében végigjárta a "szamárlétrát". Az NB I.-ben 247 mérkőzésen 51 gólt szerzett, az NB II.-ben 26 találkozón 2 gólt ért el. Bajnoki bronzérmes (1978/1979), kupagyőztes (1976/1977, 1979/1980), az NB I./B bajnoka (1973/1974), a csapat házi gólkirálya (1977/1978, 11 gól; 1978/1979, 9 gól; 1979/1980, 13 gól) három alkalommal.
"- Melyik volt a legemlékezetesebb meccse?
- Nem is tudom, akadt néhány. Magyar Nép- köztársasági Kupa-döntőt játszottunk 1979-ben Hatvanban, a Vasas ellen, és a hajrában az én gólommal nyertünk. Aztán válogatottként is van egy nagy emlékem. Tbilisziben a Szovjetunió ellen játszottunk, közel százezer ember előtt, s elkövettem azt a hibát, hogy amikor ki- mentünk, fölnéztem a lelátóra. Bevallom, össze- ment a lelkem, s a zseniális szövetségi kapitány, Kovács Ferenc ezt érzékelte. Kihívott az oldalvonalhoz, és azt mondta, ne a lelátót nézzem, hanem futballozzak úgy, mintha Diósgyőrben lennénk. Hatott az intelem, s a tizenkettedik percben gólt fejeltem.
- Mindössze tizenegyszer játszotta válogatottban. Nem kevés ez, nincs önben hiányérzet?
- Minimális. Emlékszem, Dél-Amerikában voltunk a válogatottal túrán, és hazaérkezvén Mészöly Kálmán azt mondta, hogy rosszul irányítottam a csapatot. Kérdezem én: Nyilasi, Törőcsik, Csapó és Zombori mellett kellett vol- na nekem irányítanom, amikor egyenként és együtt is istenek voltak? Nincs bennem tüske."
(Magyar Hírlap - 2014. március 21.)
Tatár a visszavonulását követően butikot, majd sörözőt vezetett, nemrégiben pedig visszatért a labdarúgáshoz és a DVTK-hoz, az akadémián vállalt játékosmegfigyelői feladatot. A közelmúltban súlyos betegséggel kórházba került, majd szombaton hajnalban az egyik legnagyobb diósgyőri legenda távozott közülünk.
Nyugodjék békében, emlékét örökké megőrizzük!
A sorozat korábbi részei
- Emlékezetes mérkőzések, idények
- 112 éve alapítottál a DVTK-t (1910)
- A DVTK bajnoki szereplésének kezdetei (1912-1914)
- Riválisból társak - a Diósgyőri Athlétikai Club története (1913-1938)
- A leghosszabb mérkőzés (1930)
- Amikor a gyárigazgatót és a főispánt is elküldték a lelátóról... (1942)
- A Nemzeti Bajnokságok történetének legnagyobb diósgyőri győzelme (1946. november 17.)
- Az első másodosztályú bajnokcsapat Diósgyőrben (1949/1950)
- Először a vidék legjobbja a DVTK (1959/1960)
- A DVTK első nemzetközi kupamérkőzése (1960. július 3.)
- Másodosztályból a Magyar Kupa döntőjébe (és az élvonalba) (1965)
- Bajnokként tért egyből vissza az élvonalba a DVTK (1973-1974)
- Emlékezésre méltó sportemberek
- Csapkay Károly (1894 -1969)
- Felföldi Sándor (1911-1986)
- Bohus Lajos (1913-1976)
- Pesti György (1924-2011)
- Károlyi József (1925-2005)
- Palicskó Tibor (1928-2001)
- Dobó Zoltán (1928 - 2016)
- Török Sándor (1930-1999)
- Dudás Zoltán (1933-1989)
- Szigeti Oszkár (1933-1989)
- Solymosi Ernő (1940-2011)
- Szucsányi András (1941-1970)
- Tamás Gyula (1941- )
- Hajas Imre (1942-2002)
- Gál Béla (1944-2003)
- Horváth András (1945-1998)
- Görgei János (1951-1998)
- Tatár György (1952-2004)
- Borostyán Mihály (1956-2005)